Egyéb sportok

Műrepülő-vb: minden rajtra kész Nyíregyházán

Horváth Péter, a repteret üzemeltető Tréner Kft. ügyvezető-igazgatója az MTI-nek pénteken elmondta: a nemzetközi zsűri és a pontozóbírói testület elnöke, a svéd Lars-Goran Arvidsson a héten ellenőrizte a versenyhelyszínt, s mindent rendben talált. Már kijelölték annak az 1000x1000x1000 méteres kockaszerű, úgynevezett légi boksznak a sarokjeleit is, amelyben a pilóták az előírt kötelező, illetve saját tervezésű feladatokat végrehajtják majd gépeikkel.

A vb résztvevői szombaton és vasárnap érkeznek meg Nyíregyházára, hétfőn pedig kezdetét veszi a háromnapos hivatalos edzés. A világbajnokság csütörtökön kezdődik, 10 órakor szállnak fel az első gépek a versenyprogram teljesítésére.

""

Ábrányi Tamás, a rendező magyar szövetség motoros műrepülő szekciójának vezetője, a vb versenyigazgatója, aki pilótaként maga is rajthoz áll Nyíregyházán, az MTI-nek elmondta: az erőviszonyokat tekintve a címvédő franciák számítanak a vb nagy esélyesének. A nyugat-európai ország versenyzői legutóbb mind csapatban, mind egyéniben aranyérmet szereztek. A franciákat – tette hozzá Ábrányi Tamás – az amerikai, az orosz és a dél-afrikai pilóták "szoríthatják meg".

A magyar színekben Ábrányi Tamás mellett Keserű Béla, Kovács Gergely és Nádas Tamás áll rajthoz a nyíregyházi műrepülő-vb-n. A szekcióvezető szerint a magyarok felkészülése jól sikerült, a nemzeti bajnokságon és a Matkó Kupán jó teljesítményt nyújtottak a pilóták. Közülük a legjobb formában Nádas Tamás van, aki megszerezte az idei egyéni magyar bajnoki címet. Így a magyar pilóták éremszerzési reményekkel várják a csütörtökön kezdődő 10. motoros műrepülő világbajnokságot.

A versenyzők felkészülését egyébként segítette Besenyei Péter, kétszeres világbajnok, kétszeres Világkupa-győztes és Európa-bajnok, valamint Veres Zoltán, Eb-aranyérmes műrepülő is. A hazaiak a jó szerepléssel egy ötven évvel ezelőtti nagy magyar siker emléke előtt szeretnének tisztelegni: 1962-ben a budaörsi 2. motoros műrepülő-vb-n ugyanis egyéniben Tóth József, csapatban pedig a Fejér Miklós, Fejes Péter, Katona Sándor, Pál Zoltán és Tóth József összetételű gárda nyert.